Új Magyar Lovasíjász Világrekord
Kedves Barátaim!
A jelen, a lét
és a jelenlét
A célom az volt, hogy 20 másodperc alatt vágtató ló
hátáról
lelőjek 14 feldobott korongot.
A hibátlan lövések 19,85 másodperc alatt csapódtak a repülő célokba.
Több,
mint 8000 néző viharos tapssal jelezte a sikert. De vajon sikerült-e? Mert ezt
a két dolgot, hogy valami siker vagy sikerült, a mai kor emberének külön kell
választani. Számomra valami csak akkor siker, ha az katarzis. Ha a katarzis
elmarad, akkor a siker lehet bármekkora, mégsem sikerült.
Két évvel ezelőtti világrekordomkor felfokozott, de letisztult
szellemi állapotban billogként égett az agyamba a csúcsteljesítményhez
szükséges optimális állapot meghatározása: ENERGIATELT és FESZTELEN.
Hatalmas
erőt éreztem magamban, amit úgy járt át a nyugalom, mint egy meghitt falu
csendes légkörét a déli harangszó. Tudtam tehát, hogy mi kell ahhoz, hogy a
maximumot hozzam ki magamból. De az előző alkalomkor nem tudtam megfigyelni,
hogy mi történik a kritikus pillanatban. Jelenlegi erőfeszítésem során sikerült
mélyebben bepillantanom a kulisszák mögé.
A nézőknek 19,85 másodpercük volt arra, hogy találkozzanak egy
lovasíjásszal.
A lovasíjásznak 19,85 másodperce volt arra, hogy találkozzon
őseivel.
Én eltűntem 19,85 másodpercre, hogy hol jártam, nem tudom, de azt
tudom, hogy ami a helyembe lépett, összehasonlíthatatlanul jobb nálam.
A szobrász dolga, hogy levésse a felesleget. Egy harcos sem tesz mást,
mint egy életen át csiszolja technikáját azzal a céllal, hogy megszabaduljon
minden felesleges mozdulattól és gondolattól. Az így létrehozott színtiszta
cselekvés birodalmába észrevétlenül surran be a mindenható.
A hír valahogy így fog szólni: Kassai Lajos egy újabb
csúcsteljesítménnyel került be a Guinness világrekordok könyvébe. De nekem
elhihetitek, én voltam az egyetlen, aki akkor nem volt ott.
