Az Y HÁZ átadó ünnepsége

Az Y HÁZ átadó ünnepsége

A 2020-ban megálmodott létesítmény 60 millió forintos állami támogatással, több mint 130 millió forintos összköltséggel épült meg 2022. januárjától 2023. szeptemberéig. 

Az impozáns európai mércével is egyedülálló létesítményben több szekció jött létre sportszakmai szempontból, amely összességében modern közösségi tér is egyben. A sporttudományos igényességgel berendezett és kialakított komplexum nagy elismerést váltott ki a meghívott vendégekből. 

A hivatalos megnyitót Csong An Szunim koreai zen szerzetes nyitotta meg. Sosai Matsutatsu Oyama koreai gyökeréig nyúlt vissza a kyokushin hagyományvonalának tisztelete és ünnepélyes szertartása. A szertartást Berkó Lajos a HM sportért felelős államtitkárságának kabinetvezetője követte beszédével. A kabinetvezető reményét fejezte ki, hogy a sportoló nemzet új közösségi tere Magyarország új programjának kiemelkedő pontja lesz. A térség országgyűlési képviselője Czerván György, mint a projekt egyik mentora hosszasan beszélt arról az értékről, amelyet a Yakuzák SE/Y Akadémia naponta megtestesít. Dorner Gábor Nagykáta város polgármestere minden jel szerint nagyon büszke, hogy Nagykáta város ilyen létesítménnyel és ilyen tartalommal gazdagodott egy civil közösségnek köszönhetően. Az egyesület minden bizonnyal hozzá fog járulni a nagykátai fiatalok közvetlen nevelési folyamataihoz és a kölcsönösség elve mellett fog együttműködni az önkormányzattal. 

A beszédek sorában prof. dr. Dörgő Sándor következett, aki átrepülve az óceánt az amerikai és a jelen Y Ház módszertani elveit vetette össze beszédében. Kiemelte, hogy amerikai viszonylatban is megállja a helyét a második Y Ház és az új létesítmény mögött álló közösség felülmúlja az új világban tapasztaltakat. 

Megható jelenet következett a megnyitón, hiszen az egyesület volt elnöke dr. Rédei István kapott szót a mikrofonnál, akinek a regnálása alatt két Y Ház épült fel és számtalan sportsiker is koronázta munkásságát. Dr. Rédei István ezentúl az egyesület tiszteletbeli örökös elnökeként lesz jelen. 

A beszédek sorát Agócs Tibor zárta, aki elmondta, hogy minden energia, ami a II. Y Ház építéséhez rendelkezésre állt az annak a közösségnek, illetve támogatóinak az energiájának a visszatükröződése, amelyet ő kapott tőlük. Kiemelte, hogy csupa olyan ember jött el a megnyitóra, akik a maguk nemében az országban egyedülállóak, illetve olyan elöljárók, szakemberek, akik példaképül szolgálhatnak minden egyes fiatal számára. 

A megnyitót állófogadás követte a nagykátai István király étteremben. A vendégek az utolsó pillanatig maradtak és a búcsút Shihan David Pickthall által vezetett edzés tette szükségessé. Az IFK angliából érkezett mestere méltó módon avatta fel telt házas edzéssel a létesítményt, ahol Shihan Furkó Kálmán szelleme is megjelent, hiszen a 8 danos öve mindenki feje fölött a szentélyen volt elhelyezve. A Yakuzák SE/Y Akadémia sikeresen zárta azt a projektet, amelybe belefogott, támogatói előtt lelkiismeretesen elszámolt a kapott bizalommal és az utolsó fillérig elszámolt azzal az összeggel, melyet a beruházásra kapott. Nagykáta városában szó szerint központban van a kyokushin karate. De más is odakerült. Olyan súlypont került a városközpont fölé, amely minden bizonnyal sokak életét fogja megváltoztatni pozitív módon a jövőben. 

 



A rendezvényen a következő személyek vettek részt személyesen:

 

Berkó Lajos Sportért felelős államtitkárság Kabinetvezetője 

Berkó Attila JNKSZ vármegye Főispánja, JNKSZ vármegyei kormányhivatal vezetője

Czerván György országgyűlési képviselő 

Pócs János - országgyűlési képviselő

prof. dr. Dörgő Sándor University of Texas at San Antonio / Egyesült Államok

shihan David Pickthall International Federation of Karate / Nagy Britannia

Dr. Rácz Levente Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Dr. Kovács Péter Országos Sportegészségügyi Intézet

shihan Németh Pál Magyar Full Contact és Knock Down Szövetség

Dorner Gábor Nagykáta város polgármestere

Herczeg Róbert Tápióbicske település polgármestere

Kassai Lajos - Lovasíjász mester

Csong An Szunim – Eredeti fény zen templom apátja

Shihan Brezovai Sándor – HIKO szervezet elnöke

Shihan Bőke Béla – hazai IFK vezetője

Szuper Levente – jégkorong kapus, Blazepod nagykövet

 

Valamint az építésben résztvevő vállalkozók, támogatók, egyesületi tagok és hozzátartozók.