Vendégségben és "hazai pályán"

v, 2011-05-01 08:31 — senseiagocs
Vendégségben és "hazai pályán"

Ezen a hétvégén is két program színesítette az egyesületünk életét.
Szombaton Csikós Niki, Mike Gergő, Bordás Sanyi, Palásti Kristóf, és sensei
Agócs Tibi Debrecenbe utaztak a Kyo Hungária SE meghívására.
A meghirdetett program szerint Debrecenben reggel 6 órakor kezdődött
az első edzés, ahol a harcművészet általános alapelvei  és thai-chi mozgások
kaptak fő szerepet a különböző kiegészítő gyakorlatokkal mint pl a
„bomba gyakorlat a szúnyog és dob” gyakorlatok. A reggeli után délelőtt tízkor
kezdődött a gyerekek edzése, ahol a figyelem a kombinációk és játékos képesség
fejlesztés volt a sorrend. Az edzés végén a filmvetítés volt a szülők és a dojó idősebb
tagjai számára. Ken Robinson  konferenciájáról az oktatásról nézhettek meg egy
kitűnő előadást az érdeklődők. Kis pihenő és ebéd után a harmadik edzés délután
háromtól kezdődött. A küzdőtechnikai edzés sokaknak új dimenziókat és távlatokat
nyitottak. A párhuzamosan együtt ható alapelveket, és az  absztakt gondolkodást
segítő gyakorlatok meglepték a vendéglátókat. Jól kifáradva este ért haza a kis csapat
akik hajnal három órakor keltek és igen intenzív edzéseken vettek részt.

„Megtisztelő volt együtt edzeni a debreceniekkel. Örülök, hogy alázattal gyakoroltak.
Kellemesen elfáradtunk a három edzésen... Egy koncepciót, és azon belül több
területen konkrét módszereket próbáltam átadni. Remélem a kora reggeli edzés beépül
szombatonként a Kyo Huingária SE. életébe és erősíti a közösségüket.
 Sok sikert a fiatal, de annál lendületesebb dojónak! OSU! ”
sensei Agócs Tibor

Vasárnap TRX képzés és edzés volt a dojónkban. A képzésen az alapelvek ismertetése,
a szer helyes használata és az alapgyakorlatok, valamint a „karatés” TRX gyakorlatok
kerültek előtérbe. Láthatóan nagy motiváltsággal és érdeklődéssel tanulták ennek a
kitűnő szernek a használatát a jelenlévők és mi tagadás nagyon el is fáradtak…
Ezzel a képzéssel együtt már kb. 30 fő ismerkedett és edzett is a TRX-el.
Így lehetővé válik, hogy kiadott edzésprogramokat szabályosan megtudják csinálni
a versenyzők, és edzésen is megfelelő információval bírnak a terhelés minél magasabb
szintű megvalósításához.

 A debreceni edzés képei ITT

A TRX edzés képei ITT

(tovább...)