Sikeres prezentáció az Magyar Tudományos Akadémián...

p, 2021-10-08 15:28 — senseiagocs
1A1472C9-B833-48C9-A8C3-315508470713.jpeg

Budapest Talent Summit” – konferencia a tehetségekről a Magyar Tudományos Akadémián, Y-os részvétellel! A héten rendezte a Nemzeti Tehetség Központ a „Budapest Talent Summit” című nemzetközi konferenciát, amelynek célja volt, hogy a meghívott nemzetközi delegáltak, nemzetközi szintű szakemberek, diplomaták, állami vezetők megismerjék Magyarország átfogó tehetséggondozó stratégiáját, a Nemzeti Tehetség Programot és annak legfontosabb elemeit, az elért kiemelkedő eredményeket. 

Az NTP felkérésére a Yakuzák SE/ Y Akadémia is prezentációt tartott. A házigazda a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) volt, amely történelmi és impozáns épületnek szőnyegén eddig még nem sokan lépkedhettek karate ruhában. Agócs Tibor vezetésével az egyesület azt a tehetségkutató, tehetség kiválasztó és tehetség menedzselő tevékenységet mutatta be, amelyet évtizedek óta végez a Yakuzák SE, illetve az Y Akadémia. A helyszínen mások között Szilágyi Áron, háromszoros olimpiai bajnok, Otaka Masato japán nagykövet, Enya Megumi, a Japán Nagykövetség politikai titkára és Langerné Victor Katalin, esélyegyenlőségi helyettes államtitkár is sokat időzött az Y Akadémia bemutatójánál. 


- A legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István által alapított Magyar Tudományos Akadémián mutathattuk meg magunkat. Mit mondhatnék erre? A tanítványok kezet foghattak Szilágyi Áronnal, és ott álltak a nagy falak előtt. Az Edda „Álmodtam egy világot” című számának szövege jut eszembe. “Álmodtam egy világot magamnak, itt állok a kapui előtt. Adj erőt, hogy be tudjak lépni, van hitem a magas falak előtt.” Nekem, mint edzőnek, vezetőnek, tanítványaim álmaiért kell dolgoznom és lehetőséget kell biztosítanom számukra, hogy elérjék céljaikat. Van-e ettől nemesebb cél az életben? – nyilatkozta meghatottan Agócs sensei.

(tovább...)