Diákolimpia 19/20' - Szentes

szo, 2020-03-07 22:43 — admin
IMG_4800.jpg
Ebben az évben nem csak a "teljesítmény alapú versenyeztetés" bevezetésével változtattunk szakmai stratégiánkon, hanem más eszközöket is választottunk a felkészülésben. Mint ismeretes két szabályrendszerű Diákolimpia kerül megrendezésre ma Magyarországon. Mi mindkettőre neveztünk versenyzőket.

Az ifik és juniorok Nyíradonyban versenyeztek, egy elődöntőn pár hete ahonnan már többen tovább jutottak az U16 és U18-as, vagyis ifjúsági és junior korcsoportokban  a március 14-i Debreceni döntőben. Erre abból a megfontolásból volt szükség, hogy meghagyjuk az ifjúsági és junior versenyzőink számára azt a  lehetőséget, hogy kvalifikációt szerezhessenek  az őszi Nagyváradon megrendezésre kerülő shinkyokushin korcsoportos Európa bajnokságra.

A másik az úgynevezett Knock Down Diákolimpiára a gyermek serdülő korúakat neveztük Szentesre. Ide sok kezdő versenyzőt is magunkkal hoztunk, és persze többen komoly tapasztalatokkal a hátuk mögött is érkeztek a tatamira. Annak ellenére, hogy többen most indultak knock down szabályok szerint először sikeres verseny van a hátunk mögött. Kata és kumite versenyszámban összesen 6 arany, 4 ezüst, és 5 bronz éremmel tértünk haza. Emellett a "legnagyobb csapattal résztvevőnek" járó kupát is elhoztuk. Köszönet a szülőknek, kísérőknek a közreműködésért! Osu! sensei

Eredmények: 

Kata:
I.hely
Treba-Kovács Jázmin
Danka Hunor 
II.hely
Baráth Zille Veronika
Notheisz Janka
III.hely
Palásti Krisztián

Küzdelem:
I.hely
Notheisz Janka
Treba-Kovács Jázmin
Danka Hunor
Juhász Zoltán

II. 
Baráth Zille Veronika
Palásti Krisztián

III.
Bagó Balázs
Mizsei Boglárka
Tugyi Eszter
Csizmadia Viktor

(tovább...)